Aktuális

Híreink között megtalálja intézményünk elkövetkezendő eseményeit, legfrissebb híreit. 

UNIVER 24 fődíjának átadása

,

Univer24 – Átadták a fődíjat a Református Általános Iskolának

Avramucz Attila, az Univer Product Zrt. vállalati kapcsolatok igazgatója adta át 2020. március 5-én, csütörtök reggel az Univer24 úszásünnep legeredményesebb „nagy iskolájának" az első helyért járó 150.000 Ft értékű vásárlási utalványokat Varga László nyugalmazott református lelkész, püspökhelyettesnek, a Kecskeméti Református Kollégiumi Alapítvány kuratóriumi elnökének.
Az eseményen jelen voltak Tóth Attila, a Kecskeméti Református Általános Iskola igazgatója, és Várnagy Kinga, valamint Lévai Krisztina testnevelő tanárok.

 Mint elhangzott, idén volt második alkalommal, hogy az Univer24 úszáson közösen vett részt a református általános iskola és a gimnázium. Ennek is köszönhető a jelentős létszám, amellyel ismét nyertek. A Kecskeméti Református Általános Iskola az Univer24 eddigi, 6 éves történetében ugyanis 5 alkalommal volt első, egyszer pedig második a résztvevői létszám tekintetében.


 Mint a díjátadáson elhangzott, ez „oroszlánrészt" a szervező, lelkes tanári gárdának köszönhető. Az Univertől kapott vásárlási utalványokat ezért Varga László átadta Tóth Attilának, majd végül a két tanárnőhöz kerültek. Az Alföld Áruház Sport-játék osztályán sportfelszerelésre válthatók majd be az iskola számára.

<keol.hu>

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk