Aktuális
Híreink között megtalálja intézményünk elkövetkezendő eseményeit, legfrissebb híreit.
Aktuális
Első évfolyam családi napja 2022
,
"Vasárnapi harangszóra,
induljunk el a Templomba.
Szívünk nyíljon imádságra,
figyeljünk az Úr szavára."
2022.09.24-én szombaton a Kecskeméti Református Általános Iskola első évfolyama családi napot szervezett.
A tanító nénik és a családok egy közös áhítaton vettek részt, az alkalmat Komádi Róbert tartotta, segítőjük délelőtt Vass-Eysen Ákos és felesége Vass-Eysen Ákosné, délután Marozsiné Suhari-Nagy Erzsébet volt.
Majd a Szülők a Díszteremben maradtak és Fodorné Dr. Ablonczy Margit gyermekneveléssel kapcsolatos előadását hallgatták meg, addig a gyerekek játékos foglalkozáson vettek részt.
Minden tanító egyedi és egyben szórakoztató programmal készült, így az osztályok specialitásai, erősségei is kidomborodhattak. A dráma tagozatos osztályban a nagyobb gyerekek meseolvasással, bábozással és mesedramatizálással múlatták az időt, míg kisebb testvéreikkel mondókáztak, játékdalokat játszottak a tanítók.
A közös istentiszteleten tanult dal eléneklésével, vidám hangulatban zárult a foglalkozás.
A másik három osztály tanulói a tanítókkal lementek az udvarra, ahol különféle mozgásos játékokkal ismerkedtek, ami különleges élmény volt mindenki számára.
100 db elkóborolt bárányt kellett megkeresni, amiért kis jutalmat is kaptak a diákok.
Színes ejtőernyőn golyókat terelgettek, majd a ficánkoló színes labdákat újból összegyűjtötték a hálóba.
Teljesítették a mocsárjárás próbát, újságpapírok jelentették a téglákat, aminek segítségével átjutottak egyik szigetről a másikra. A játékok sorát labdafogó színesítette. Végül a Tűz, víz, repülő zárta a sort.
Elfáradva minden osztály felment a saját tantermébe, ahol szeretetvendégség várta a megéhezett és megszomjazott csapatokat.
A napot a családok bemutatkozása zárta. Minden család készített egy saját címert, amin igyekeztek a legfőbb sajátosságaikat rajzosan is bemutatni. A bemutatkozás után volt olyan osztály, ahol, minden kisgyermek felfűzött 1-1 gyöngyöt a számára fontos személyek nevében. Így végül egy szép lánc alakult ki, mely az osztály összetartozását is jelképezte.
Neveld a gyermeket
a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!