- Címoldal /
- Pályázatok /
- 15.Nemzetközi kórus verseny Bad Ischl 2018.május 2-6ig
Pályázatok
Pályázatok
15.Nemzetközi kórus verseny Bad Ischl 2018.május 2-6ig
,
A versenyre azért jelentkeztünk, mert szerettük volna magunkat egy nem ének tagozatos gyermekkarként nemzetközi mezőnyben is megmutatni, megmérettetni, megerősítést nyerni abban, hogy jó úton járunk kórushangzás, kórus éneklés terén.
A felkészülést 2017. novemberben kezdtük el. Péntekenként 14.30 tól-16.00ig voltak a kóruspróbák.
Kezdetben szólam próbák keretén belül tanulták meg a szólamok a verseny anyagát. A szólamok vetésforgóban váltották egymást. 2018.januártól a szólam próbákat felváltotta az összpróba alkalma.
A gyerekek lelkesen, nagy odaadással dolgoztak több mint féléven keresztül.
A Bad Ischlben 3 alkalommal adtunk koncertet. A minősítőn énekeltük el a verseny anyagunkat, majd két alkalommal baráti koncerteken örvendeztettük meg a hallgatóságot.
Így 3 különböző programmal készültünk, összesen 13 mű adta ki a műsorunkat! Egy teljes órát kitöltő koncert program minden gyermekkartól nagy teljesítmény, különösen normál tagozatos gyermekkórusnak igen nagy teljesítmény!
A gyerekek nagy lelkesedéssel, odaadással dolgoztak mindvégig. 2018.március 22-én részt vettünk a Kecskeméten megrendezett középiskolák Éneklő Ifjúságán, ahol Arany minősítésben részesültünk.
Bad Ischlben a minősítő hangversenyünkön nagy szakmai elismerést és kiváló minősítést kaptunk a nemzetközi zsűritől.
A minősítőn maximum 8 percet lehetett énekelni. A műsor választásánál fontos szempont volt az, hogy magyarok vagyunk. Ennek legméltóbb képviselete az volt, hogy Kodály Zoltántól énekeltünk 3 rövid darabot a Hét könnyű gyermekkar c. művéből: Jó gazdasszony, Ciróka, Héjja. Ezzel városunkat is képviseltük, Kecskemétet.
E mellé választottam egy könnyedebb, zongora kíséretes darabot, Ifj.Somorjai László: Trubadúrmollban.
Ez a mű különösen elnyerte a szakmai zsűri tetszését, egy kis rögtönzött workshoppal a holland férfi zsűritag olyan istrukciókkal dolgozott a gyerekekkel, ami a további éneklések során nagyon feldobta a mű karakterét.
Végül énekeltünk egy madrigált, Hans Leo Hassler: Tanzen und springen, amit német nyelven interpretáltunk megtisztelve a helyet, ahol voltunk.
A nemzetközi zsűri (olasz, német-holland és svéd ) tagjai kiemelte értékelésében a tiszta, egységes, kiművelt kórushangzást.
Bíztattak abban, hogy lépjünk ki a komfort zónánkból, legyünk egy kicsit elengedettebbek a színpadon. A baráti koncerteken más nemzet gyermek kórusaival együtt ismertettük meg műsorunkat a teltházas koncert terem hallgatóságával.
A Sola Fide gyermekkar barátokat is szerzett az út során. A gyerekek ismeretséget kötöttek az indonéz felnőtt kórussal, majd az orosz és koreai gyermekkarral is. Kottákat, email címet cseréltek.
Jó nyelvtudással könnyen ment az ismerkedés. Kottákat, email címet cseréltek.
Az 5 nap alatt kirándultunk is. A közeli Salzburgban énekeltünk a Dómban. Kodály Zoltán 150.genfi zsoltára csendült fel csodálatos környezetben. A dóm látogatói közönsége csodálattal hallgatott bennünket.
Mozart háza előtt rögtönzött koncerttel tisztelegtünk a mester nagysága, emléke előtt. Felcsendült Mozart: Tavasz várás c. dalának kórus feldolgozása, majd magyar szerzők műveivel ismertettük meg a turistákat. Bárdos Lajos: Hej igazítsad c. táncdallama, valamint egy zulu népdal: Siya hamba 3 szólamban felcsendülő vidám dallama nagy sikert aratott. A gyermekkar önfeledten rögtönzött öröm éneklése igazi élmény volt mindannyiunk számára.
Hazatérve Magyarországra május 29-én tanévzáró koncert keretén belül elevenítettük fel újra az 5 nap csodálatos élményeit a szülőknek, tantestületünknek, gyülekezetünknek.
Mindenért az Úr Istennek adunk hálát!
Soli Deo Glória!
Jámborné Márkus Emőke karnagy
2018.június 25.
A Program a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg.
Neveld a gyermeket
a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!