Pályázatok

Virtuális tortúra

,

  2022. május 11-én reggel indult el a Digitálisan a hadak útján. Virtuális tortúra címmel a Nemzeti Tehetség Program segítségével megvalósult tanulmányi kirándulásra vállalkozott iskolánk kis csapata. Az időjárás kegyes volt – napsütés kísért végig az utunkon.  

 
Jávorka Attila tanulónk rövid beszámolója a kirándulásról:  
“Spartacus ösvény: Pilisszentlászlón leszállva elindultunk a Spartacus tanösvényen Visegrádra – 14 km, sokat fényképeztünk, gyakoroltuk, amit Tamás bácsi évközben tanított. A kis pihenő alatt ettünk, csapat építő játékokat játszottunk. Dávid bácsi a túra alatt geológiai érdekességeket mutatott és magyarázott, és elmesélte a hegység keletkezéstörténetéről is.  
A Visegrádi Mátyás Palotában Tamás bácsi rögtönzött egy rendhagyó történelem órát, ahol a tények mellett egyéb „sztorik” is előkerültek.   
A Fellegvárba sajnos nem tudtunk bemenni, mert épp egy Netflix sorozatot forgattak.  
A legizgalmasabb rész következett: a bobozás. Sokat nevettünk, sokat boboztunk, jól éreztük magunkat!  
A mekiben ebédeltünk, mindenki azt kérhetett, ami a kedvence volt.  
Kellemesen elfáradva, sok új élménnyel gazdagodva térhettünk haza.“ 
 

Tovább a galériára

 

 

Neveld a gyermeket

a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól!

Jelentkezz hozzánk